Kortalan szenvedély!
Rajztanfolyamunkon járt Szentirmai Józsefné, Cilu, 80 éves néni (ezzel viszi a prímet, mert az eddigi a legidősebb "diákunk" 72 éves bácsi volt) és sógornője Bánlakyné Moravetz Edit, aki "csak" 69 éves.
Cilu az első napon úgy mutatkozott be, hogy csak neki van két bal keze, mert férje (építészmérnök révén) mindent le tudott rajzolni. Igazából Edit rángatta el a tanfolyamra. Edit pedig azt mondta magáról, hogy Ő mindent le tud írni, de nem tudja lerajzolni.
És ez a mi szerencsénk:o), mert az írást a tanfolyam idejére sem hagyta abba és a 4. nap végére mindketten szemet gyönyörködtető rajzokat készítettek.
Olvasd el élményeiket, nézd meg rajzaikat!
"Jobb agyféltekés tanfolyam
Öt óra múlt 10 perccel, amikor Cilukával kiléptünk az Andrássy út 98. számú ház kapuján. Hallottam, hogy beszél hozzám, de csak hangfoszlányok jutottak el a tudatomig. Hogy mit mond, azt nem fogtam fel. Körülöttünk emberek – jöttek, mentek s én azon csodálkoztam, ők miért nem csodálkoznak. Úgy éreztem, más ember jött ki a házból, mint aki bement oda 8 órával előbb. Nyolc óra? Ennyi volt csak?
Úgy éreztem repülök. Lebegtem a Föld felett, s legszívesebben mindenkit magamhoz öleltem volna. Könnyű s boldog voltam.
Hogyan jutottunk le a Kis Földalattiig, nem tudom. Éppen beállt a szerelvény, mi felszálltunk rá, s a tömött kocsi dacára, tág teret éreztem magam körül. Zsongás…. Aminek semmi értelme nem volt … számomra csak egy létezett: a boldogság. Kerestem magamban ezt az élményt, hiszen tudtam, valamikor, valahol már megéltem hasonlót; de mikor, hol? Egyszerre csak rádöbbentem: nem is egyszer!
Amikor bizonyossá vált, hogy gyermeket várok! !!!!
Akkor vett körül egy kézzel meg nem fogható, szemmel nem látható, mégis csodálatos érzés! Repülni volt kedvem! Mindenkinek odakiáltani: Anya lettem!!!! Azon csodálkoztam, a világ körülöttem miért nem látja rajtam a változást?
De most! Bár ugyanaz a misztikus érzés leng körül, mi történt velem?
8 órával ezelőtt beléptem ezen a kapun, s nem tudtam, mi vár rám. Kicsit szkeptikus is voltam, kicsit kétkedő, de nagyon kíváncsi. Azt ígérték, hogy ezen a tanfolyamon megtanítanak rajzolni – engem, aki mint mondani szoktam, legfeljebb egy csigát vagyok képes lerajzolni, de azt is inkább körülírom.
Nagyon szimpatikus fiatalemberrel szálltunk be a liftbe, mint kiderült ő Valentin Péter a tanfolyam vezetője.
Fel kellett volna figyelnem az ebédszünetben történtekre.
Lacikámat felhívtam 1 órakor, gondolván arra, hogy már túl van az ebédelésen, de kiderült, éppen az eszkimó lángossal birkózik. Kezei olajosak, dzsuvásak, a lángos tésztáját egy deszkán próbálja „kinyújtani”, mivel már mindene ragadt; s ahogy én leírtam az elkészítési módot, nem ment neki. Hangosan elnevettem magam, amint elképzeltem ahogy a konyhában áll a tészta felett, s próbálja megoldani a számára kivihetetlen feladatot. Mímelt morcossággal kérdezte, mi van ezen nevetni való. Itt áll még a füle is lángosos, ráadásul az első adag odaégett; amíg a mikróban igyekezett megmelegíteni a gulyáslevest. „Ezentúl nem eszkimó-lángosnak fogjuk hívni, hanem néger lángosnak….” – mondta. Ettől végkép kiszakadt belőlem a hahota. Csak nevettem, nevettem – Isten tudja mikor nevettem ilyen jóízűen, hangosan, tiszta szívből. (Ciluka gyanakodva méregetett – ő még ilyennek nem látott engem.)
Miután elköszöntem Lacitól, kacagva meséltem el a konyhatündérkedését. Ezekre a pillanatokra visszagondolva, rájöttem, első lépések voltak, hogy a jobb agyféltekém újra működésbe lépett! Gyerekkoromban nevettem talán utoljára ilyen önfeledten.
Péter – a tanfolyam vezetője – a bevezetőben többek között arra is felhívta a figyelmünket, hogy észrevehetünk magunkon változásokat. Volt, aki dühkitörést kapott, amikor nem sikerült a feladatot végrehajtania. Volt, aki nevetett, csak nevetett minden ok nélkül. Ezek mind-mind betudhatók a jobb agyfélteke regenerációjának.
Hát itt van: én abba a csoportba sorolhatom magam, akiknél az öröm, az önfeledt nevetés bontakozik ki.
Most értettem meg a „művész lelkeket” … milyen más világban élnek … éltek … Rájuk mondtuk, hogy szórakozottak! Hát igen. Így is lehet mondani. Most már tudom, ez nem csupán szórakozottság …. Ez egy más világ! - Sacikám! Megkövetlek, amiért nem értettelek meg eddig. Ez egy gyönyörű világ!!!!!
Délután 5 órakor véget ért az első nap, szedelőzködtünk, majd a másnapi viszontlátás reményében ki-ki elindult haza.
Időérzékem eltűnt. A földalattiról leszálltunk az Oktogonnál, átmentünk a villamos megállóba, ott is emberek vettek bennünket körül, de mintha más bolygóról jöttünk volna – egy misztikus kör választott el tőlük. A Nyugati pályaudvarnál el kellett volna válnunk Ciluval egymástól, de azt hiszem, őt is átjárta az érzés, hogy jobb, ha együtt utazunk tovább. Megvártuk a 9-es autóbuszt, közben Ciluka folyamatosan ecsetelte nekem, milyen mások vagyunk mi a többi csoporttárshoz képest. „Minket úgy neveltek, hogy ami feladatot kapunk, azt el kell végezni, ha törik, ha szakad.” „Nem lezserkedjük el a dolgokat.” „Ezek bénák” …. ilyeneket mondogatott, szerintem harcolt benne a racionális bal agyfélteke a most kibontakozni akaró jobbal….
Éjjel többször felébredtem – kavarogtak bennem a gondolatok – vonalakat húztam, satíroztam, agyamban megpróbáltam összerakni az éj homályából kibontakozó képeket.
Hajnal ½ 5-kor ébredtem kipihenten, vidáman …. ma folytatjuk a tanfolyamot gondoltam.
Egyszerre csak belém nyilallt: „Mi van, ha ma nem fogok tudni tovább lépni?” „Mi van, ha az a boldogság, ami tegnap elkapott, mára semmivé foszlik?” „Nem akarom elveszíteni ezt az érzést!” „Nem fogom hagyni, hogy a bal agyféltekém győzedelmeskedjen a jobb felett!"
De vigyáznom is kell, nehogy a másik végletbe essek! Hiszen este a konyhában „nem találtam a helyem”
42 év óta a konyha az egyik igazi birodalmam … mindennek tudom a helyét, tudom, mihez kell nyúlnom, ha valamit le akarok emelni a polcról, rutin feladattá vált számomra a vacsora, reggeli, ebéd készítése. Mégis, tegnap este mint egy álomkóros ténferegtem, s határozott koncentrálással elő kellett hívnom az emlékeimet amikor a vacsorát akartam készíteni…. Amikor rádöbbentem, mit is csinálok: jobbra fordulok, balra teszek egy lépést, visszakanyarodom az ajtóhoz… Elmosolyodtam …. ez az!!! Működik!!!! :o)"
És végezetül: Íme a két önarckép!
 |
|
|
A bal oldali rajzok az első napon készültek, a jobb oldali képek pedig az utolsó napon, fénykép alapján! Szerintünk fantasztikusat alkottak mindketten! Hálásan köszönjük, hogy részt vettek a tanfolyamon!
Ugye most már Te is látod, hogy nincs lehetetlen? Ha nekik sikerült, Neked is menni fog!
Jelentkezz a soron következő rajztanfolyamra!>>>
vagy
Tanuld meg online, a világ bármely pontjáról!>>>
Hiába, a rajzolás valóban kortalan szenvedély!
Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!